Trappista, mozzarella, mascarpone, rokfort, camambert vagy gorgonzola? Rengeteg féle sajt létezik, de csak kevesen tudják, milyen az igazi, házilag készített kecskesajt, melyet még a laktózérzékenyek is fogyaszthatnak.


Amália_1.jpgA recepthez először is szerezzünk egy kecskét, vagy ha azt nem is, akkor kecsketejet, attól függően, mennyi sajtot szeretnénk elkészíteni. Általában egy kilogramm sajt előállításához 10-12 liter tejre van szükség. Miután beszereztük a tejet, el kell döntenünk, hogy a számos sajtkészítési mód közül melyiket szeretnénk kipróbálni. 

A tejet kezdjük el forralni, de nem kell 100 celsius fokra felhevíteni. Amikor a kecsketej langyos, keverjünk el benne egy kevés tejoltó enzimet. Ha ezzel megvagyunk, hagyjuk pihenni 1-1,5 órán át. Ez alatt az idő alatt megalszik a tej, melyet egyenletesen fel kell aprítani. Lehet ezt késsel vagy sajtszeletelővel is csinálni. Miután ezzel végeztünk, megint hagyjuk pihenni az alvadékot, körülbelül egy órán át. Ha feljön a savó a tetejére, le kell szűrni, és ebből tudjuk, hogy nem rontottunk el semmit. 

A masszát (más néven sajttészta) sóval és tetszés szerint különféle fűszerekkel lehet ízesíteni (például: lilahagyma, póréhagyma, fokhagyma, medvehagyma, kapor, paprika, dió, petrezselyem, bors, oregánó stb.)

Ha befejeztük az ízesítést, a már fűszeres masszát tegyük át egy textil pelenkába, akasszuk fel valahová, amíg lecsurog róla a felesleg. Ez után, ha van még kedvünk sajtot készíteni, formába tölthetjük a sajtot, hogy szépen nézzen ki, préselhetjük is akár, és ha szeretnénk, akkor ezután érlelhetjük, füstölhetjük is. 

Ha a kész sajtot nem szeretnénk azonnal elfogyasztani, ajánlatos vákuumfóliában tárolni, úgy tovább megőrzi szavatosságát.

kecssajt5_1.jpg

Ha már megettük a sajtot, és egy kis desszertre vágyunk, mi sem egyszerűbb, mint gyümölcsjoghurtot készíteni kecsketejből.

A 4-5 liter tejet és a belerakott tetszés szerinti gyümölcsöket (áfonya, barack, szeder, eper stb.) 10-20 percig kell körülbelül 70 fokon melegen tartani, majd lehűteni 40-50 fokosra. Ekkor keverjünk el benne 2 evőkanálnyi élőflórás joghurtot, majd zárjuk el a gázt alatta. A lábast, amiben eddig főztünk, takargassuk be - a joghurtnak lassan kell kihűlnie -, és 36-48 óra múlva már kész is van a finom gyümölcsjoghurt. 

Egészségetekre!
süti beállítások módosítása